Személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoznak az eltűnt szegedi képviselő ügyében
A Szeged.hu úgy értesült, hogy Szabó Bálintot a Szegedi Egyetem makói klinikájára szállították.*
A Szeged.hu úgy értesült, hogy Szabó Bálintot a Szegedi Egyetem makói klinikájára szállították.*
A rendőrség kilenc órán át kereste eltűnt személyként Szabó Bálintot.
Állítólag hétfő reggel elment futni, de onnan nem tért haza.
Szabó Bálintnak két tárgyaláson kellett volna megjelennie, de mindkettőről kiviharzott a szeged.hu szerint.
Pénzt kér a Szegedi Tudományegyetem Szabó Bálinttól azokért az adatokért cserébe, amelyekből kiderülne, hogy valóban kormánypárti politikusokkal szerződtek-e. A szegedi képviselő a volt polgármesterjelölt cégével kötött szerződésről is kérdezett, de arra sem kapott választ, ezért pert indít.
Gyurcsány Ferenc jelöltjének állították be szórólapjaikon az egyik független jelöltet, ezért elmarasztalta a helyi választási bizottság a Fideszt Szegeden.
Szabó Bálinté mellett még két szintén nyereséges cég járt jól a kárt szenvedett cégeknek kiutalt állami pénzzel.
Most éppen a Lázár János szegedi strómanjának tartott Szabó Bálintnál tartott házkutatást a rendőrség egy feltehetőleg szintén a Fidesz köreiből érkezett feljelentés miatt.
A Szeviép-ügy "Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" – jelentette ki kedden Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki feljelentést tett a szegedi polgármester és Ujhelyi István szocialista politikus ellen.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték elsőfokon a csődbe ment Szeviép építőipari vállalat volt vezetőit. Ez az az ügy, amelyet mindkét oldal máshogy ítél meg: a Fidesz ezt Botka Lászlóhoz köti, az MSZP viszont a fideszes szálakra mutogat.
Az ügyvéd felmondólevelet akart aláíratni Botka László polgármesterrel.
Botrány volt a szegedi közgyűlésen, rendőrt hívtak a helyszínre.
A rendőrség garázdasággal gyanúsítja a szegedi Cserepes sori piac kereskedőit képviselő Szabó Bálintot, akit rendőrök vezették el kedden Botka László polgármester irodájának előszobájából. Az épület előtt várakozó kereskedőket Szabó elszállítása után igazoltatták az egyenruhások. A Cserepes sori árusok bejelentett demonstrációt tartottak, azt szerették volna, ha a polgármester megsemmisíti azokat a felmondóleveleket, amelyeket a piac igazgatójától kaptak a napokban.
Nem sztrájkolnak tovább a szegedi Cserepes sori piac díjemelések ellen tiltakozó árusai, mivel bevétel híján még a jelenleginél is kilátástalanabb helyzetbe lavíroznák magukat és családjaikat. A balhé állandósult: hol biztonsági őrökkel találják szembe magukat a petíciójukat Botka Lászlónak átadni kívánó kereskedők, hol a csütörtökön kipakoló, ám magasabb díjat nem megfizetőket igazoltatja a rendőrség.
A bíróság megállapította, hogy Szabó Bálint őszödi beszéddel kapcsolatos kijelentésével megsértette Szili Katalin személyiségi jogait.
Lemondásra szólította fel Botka Lászlót pénteken Szabó Bálint, aki a felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. egyes alvállalkozóit képviseli.
Beidézte hétfőre a bíróság Szili Katalint, Szekeres Imrét és Baja Ferencet a Szabó Bálint ellen indított perben – írja a Magyar Nemzet, amely szerint ezzel váratlan fordulatot vehet az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye. Szabó Bálint azt állítja, hogy ez a három politikus szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédét, és elmondása szerint bizonyítékai is vannak erre.
Szabó Bálint szerint Kiss Péter is a kiszivárogtatók között van.
Az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, 2006 és 2009 között készült titkosszolgálati jelentések nyilvánosságra hozatalát kéri a belügyminisztertől Szabó Bálint, a Demokratikus Koalíció volt politikusa, aki a közelmúltban a Heti Válasznak adott interjút az őszödi beszédről. Azt állította, vezető szocialista politikusok állnak a kiszivárogtatás előtt.